3. rész - Fegyelem!

A gyerekek nem voltak túlságosan elragadtatva a gondolattól, hogy az elkövetkezendő
néhány órát a mozgásnak szenteljük. Le lehetett olvasni minden pici arcáról, hogy
bárhol szívesebben lennének, mint a torna terembe. Ráadásul még mielőtt beléphettünk
volna az említett helyre, át kellett öltöztetnünk az összes csöppséget. Ez nehezebb
feladatnak bizonyult, mint amennyire gondoltam volna. A kicsik egy folytában a nevemet
kiabálták, hol cipőt kötöttem, hol nadrágot gomboltam. Mellesleg ide-oda rohangáltam
a két öltöző között és Gabriela még véletlenül sem segített volna, helyette inkább
megrovóan figyelte minden mozdulatomat.

A teremben aztán legnagyobb megdöbbenésemre a picik egyetlen szó nélkül rendezett
sorba álltak magasságuk szerint. Csak tágra nyílt szemekkel néztem rájuk, majd fél perc
elteltével végre sikerült megtalálnom a hangom.
- Mit szoktatok ilyenkor csinálni? - Akasztottam a sípot a nyakamba. A kérdésemre vagy
négy-öt kéz azon nyomban a magasba emelkedett. - Silvia? - Néztem a fekete hajú
kislányra, aki utolsó évét tölti itt.
- Bemelegítünk, aztán a bordásfalon csinálunk feladatokat vagy csoport gyakorlatokat.
- Értem! És sorversenyezni szoktatok? - Tettem fel a következő kérdésemet.
- Az mi?
- Ha futtok két kört a terembe, akkor elmondom!
- Csak kettőt?
- Elég nagy ez a terem és még a versenyhez is kell az erő! - Mosolyogtam rá, majd
óvatosan belefújtam a sípomba és a gyerekek megtartva a rendezett sorukat kezdtek
bele a futásba.

- Nagyon ügyesek voltatok! - Dicsértem meg a csipet csapatot, mikor visszatértek
elém. - Most pedig szükségem lenne négy bátor jelentkezőre. - Erre ismételten jópár
kezet láttam felemelkedni. A kisebbek mindnél magasabbra próbáltak nyujtózkodni, a
nagyobbak már a jól bevált boci szemekkel meredtek rám. - Hada! - Léptem a csendben
álldogáló kislányhoz. - Gyere, te leszel az egyik!
- De én nem is jelentkeztem! - Kapta fel hirtelen a fejét, mint valami ijedt őzike az erdőben.
- - Kell egy jó csapat kapitány, tudod mi az?
- Olyan, mint a csapat főnök? - Kérdezett vissza, mire én értetlenül néztem rá, de azt
hiszem sikerült még éppen időben kapcsolnom.
- Igen, pontosan olyan! Te leszel az egyik. Martin, Laura és Sebastian, ti lesztek a másik
három! Most mindannyian válasszatok öt embert és el is kezdhetünk játszani!

A játéknak végül óriási sikere lett a gyerekeknél, akiket a megszabott idő elteltével alig
bírtunk kiterelni a torna teremből. Az öltözködést követően megkezdődött az ebédeltetés.
A legtöbb gyerek persze délutánra is itt maradt, ugyanis a szüleik túlságosan elfoglaltak,
jobban szeretik, ha a picik itt vannak, mint otthon láb alatt.
Nagy meglepetésemre azonban, mikor indultam volna haza, egy ismerős férfi tűnt fel
előttem a terem ajtajához közeledve.
- Jó napot! - Köszönt rám fél méterrel távolabb.
- Magának is! - Mosolyogtam rá magabiztosan. - Mi mindig összefutunk?
- Nagyon úgy látszik. A lányomért jöttem, nem tudja merre találom?
- Asszem egy kicsit kifáradt, de még gyorsan előkeríthetem magának, ha szeretné.
- Megköszönném! - Én csak biccentettem egyet és nekiláttam a Tündérke keresésének.
Nem telt bele sok időbe, mire rátaláltam az egyik ágyon. Szegényke elég fáradtnak tűnt,
ezért jobbnak láttam a karomba venni és úgy visszaszolgáltatni az apjának.
- A csomag leszállítva. - Adtam át a csöppséget a barna férfinak.
- Még éppen időben! - Nézett mosolyogva az órájára. - Nagyon köszönöm.
- Ugyan! - Legyintettem. - Vegye VIP szolgáltatásnak. - Mielőtt még bármit is tudott
volna mondani egyetlen pici lánya félbeszakította.
- Szia Apu! - Ölelte még szorosabban a nyakát. - Képzeld ma Natalie nénivel
sorversenyeztünk és én voltam a csapatfőnök.
- Tényleg? - Nézett rá érdeklődve a férfi. - És jól irányítottad a csapatod?
- Igen, mi nyertünk! - Büszkélkedett a kislány.
- Bizony ám! - Simogattam meg az arcát. - Most viszont mennem kell Tündérem!
- Maga tudja a neve jelentését? - Lepődött meg spanyol. Ebben az országban ugyanis
sok helyen még az angolt sem beszélik, nem hogy a latin nyelveket.
- Igen, majd a lánya elmeséli, mert el fogok késni! - Hazudtam. - Szia Hada,
Viszlát! - Köszöntem el mindkettőjüktől, majd menekülőre fogtam.