21. rész - Boldog szülinapot!

Csütörtök délután érkeztünk meg Magyarországra. A reptéren már rajongók hada várt Fernandora, aki a neve hallatán ide-oda kapkodva a fejét jó pár autogrammot kiosztott. Az időnk véges volt, rá már vártak a pályán, Hada pedig nyűgösködött a viszonylag hosszú út miatt, ezért minnél hamarabb le szerettem volna fektetni. Ennek ellenére a spanyol még néhány közös képet is készített a szurkolóival és csak aztán indulhatunk el a bérelt autónk felé.

A Ferrari drukkerek, azonban nem csak a reptéren álldogáltak kitartóan a pilótákra vadászva, hanem a Boscolo hotel előtt is, amely erre a hétre elszállásolta a Forma-1 egyik legnagyobb múltú csapatát. A bejutás sokkal egyszerűbb volt a mélygarázson keresztül, mint a főbejáraton. Szegényeket nagyon sajnáltam, hiszen Fernando csak késő estére fog majd visszaérni, de a pilóták helyében sem lennék, akik kimerülten megérkezve a legjobb formájukat nyújtva kell aláírogatniuk a képeket és füzeteket.

A délután unalmasan telt. Hada amint felérkeztünk a lakosztályunkba keresztül feküdt a nagyobbik szoba francia ágyán és pár percen belül el is aludt. Legszívesebben a nyomdokaiba léptem volna, de rám még várt hét bőrönd, amelyekből a fontosabb dolgokat ki kellett, hogy pakoljam. A vége felé jártam, amikor egy üzenet érkezett a mobilomra. Nagy kihívásnak bizonyult, hogy előkeressem a telefonom, de viszonylag rövid időn belül ráakadtam, a farmerem zsebében.
"Szia Natalie! 10 perc múlva ott vagyok, kiviszlek téged és Hadat a pályára. Öltözzetek ki és gyertek a hátsó bejárathoz! Szülinapozni fogunk! Luís"
Mindenre számítottam csak erre nem. Nem értettem mi keresnivalóm lenne Fernando meglepetés buliján. Hallottam, amint a menedzsere, valamint Eduardo a repülő hátuljában erről sugdolóztak, miközben a pilóta Hadaval játszott a gép elejében. Akkor csak mosolyogtam rajta, őszintén szólva nem hittem volna, hogy sikerül összehozniuk, de ha ennyit fáradoztak, annyiban legalább segítek nekik, hogy a lányát kiviszem a pályára, ez a minimum.

- Hada, gyere megyünk apuhoz! - Simogattam a kislány haját egy lenge nyári ruhában. Nagyon lassan kinyitotta a szemeit, majd elcsodálkozva nézett rám. Látszott rajta, hogy hirtelenjében azt sem tudja, hogy merre van.
- Szép a ruhád! - Suttogta, miközben a szemeit dörzsölgette.
- Köszönöm! Neked is keresünk egyet, jó? - Kaptam fel az ágyról és leraktam a bőröndje elé. Tanácstalanul kezdtük kipakolni a rózsaszín, világos kék, valamit fehér ruhákat, amelyek között megtaláltuk a tökéletes darabot. Egy halványlila vékony pántos toppot, amelyhez egy aranyos szoknya tartozott. A tökéletes összhatás kedvéért elkezdtem kutatni a fürdőben a rózsás csatom után. Hamar meg is találtam és a kis tündér hajába tűztem a fehér művirágot.
- Szép vagyok? - Pördült egyet előttem, mire egy óriási mosollyal a számon bólintottam.
- Gyönyörű vagy! Mehetünk?
- Igeeen! - Kiáltotta, majd a karjaimba ugorva hagytuk magunk mögött a szobát, hogy megünnepelhessük az apukája 29. születésnapját.

Mire megérkeztünk már egy teljesen feldíszített boxot találtunk. Piros emberkék, piros díszek és egy hatalmas gyümölcs torta. Így tudnám összegezni az első benyomásom az istállóról. Elhelyezkedtünk a bejárathoz eső legközelebbi ponton, majd befutott Eduardo is.
- Két perc és itt van! Mondtam neki, hogy keresed! - Fordult lihegve Stefano felé, mire letört egy halk nevető hullám, majd mindenki elcsendesedve várta tovább Fernandot. Valóban nem kellett sokat álldogálnunk, a spanyol pár perc múlva belépett a boxba, mire mindenki elkiáltotta magát és egy emberként kezdtük el énekelni a boldog szülinapot spanyol változatát. Az ünnepelt megilletődve nézett körbe a csapaton, aztán meghatottan megölelte az első embereket, akik az útjába kerültek. Minket.
- Te is? - Súgta a fülembe, mikor hozzám érkezett.
- Boldog születésnapot Fernando! - Simogattam meg bátorítóan a karját, majd Stefano intett neki, hogy vágja fel a tortáját.

Végül tíz óra után pár perccel lépett be Fernando a lakosztályunkban. Mosolyogva néztem, amint a sötétben halkan leereszti a válláról a hátizsákját, majd felkapcsol egy kisebb lámpát és a szobája felé közelít.
- Natalie? - Nézett rám ijedten, mikor megpillantott a kanapén.
- Meg akartalak várni! - Álltam fel és sétáltam oda hozzá. Gyengéden átöleltem a nyakát és mélyen a gyönyörű barna szemeibe néztem. - Boldog szülinapot! - Adtam egy puszit az arcára, majd menni akartam, de a spanyol megfogta a derekam és nem engedett. A fejét a vállamba fúrta, s lassan ringatózni kezdett.
- Örülök, hogy ott voltál ma! - Súgta a fülembe.
- Én is örültem, hogy ott lehettem. Jól mutattál a tortád mögött! - Nevettem, aztán egy kicsit
halkabban folytattam. - Hada a szobádban van, nekem már nem maradt hely.
- Majd alszol velem! - Mondta ellenvetést nem tűrően és elkezdett húzni a francia ágyas háló
felé. - Legalább Hada nem ébreszt reggel. - Mosolygott rám.
- Nem rossz ötlet. - Engedtem rögtön az ellenálláson, azzal besétáltam a szobába és bebújtam az említett ágyba.

Fernano is csatlakozott hozzám fél óra múlva. Csupán egy szürke alsónadrág volt rajta és egy
törölközővel a haját dörzsölte. Elmosolyodtam, akaratlanul is a néhány héttel ezelőtti kalandra
emlékeztem. Nyeltem egy nagyot és fej rázás nélkül próbáltam kiverni belőle a pajzán gondolatokat.
- Kell választóvonal? - Mosolyodott el, ami nem sokat segített a helyzetemen.
- Persze! - Viszonoztam a gesztust, minek jutalma egy igen fájdalmas arckifejezés lett. - Talán
most az egyszer eltekinthetünk tőle. Elég nagy az ágy és, ha a térfeleden maradsz, akkor nincs
akadálya.
- Most az egyszer? Következőre is velem szeretnél aludni? - Kérdezte semleges hangon, miközben
bebújt mellém a takaró alá.
- Hagyd abba kérlek! - Néztem rá esdeklő szemekkel. - Ha most nem állunk le, akkor nem fog
sikerülni. Alvás! - Fordultam a másik oldalra, Fernando pedig átölelte a derekamat és a fülemhez hajolt.
- Szeretlek! - Súgta bele halkan.
- Én is szeretlek téged! - Súgtam vissza egy óriási sóhaj kíséretében, azzal megfordultam és
nyomtam egy puszit a szájára.
- Ez most azt jelenti...? - Nézett rám értetlenül.
- Boldog szülinapot Fernando! - Bújtam az ölelésébe és boldogan lehunytam a szemeimet.

20. rész - Családi idill

Szijasztok!
Úgy gondoltam, hogy rakok ma ki egy részt, ezzel kívánok nektek nagyon boldog Karácsonyt! :) Erre a hétre már nem ígérek nektek folytatást, de még meglátjuk! ;)
Kathy


Már igen csak esteledett, mikor Fernando belekezdett a csomagolásba. Az egész napunkat Robertéknél töltöttük, hogy Hada viszont láthassa Skarbot és mi is egy kicsit ki tudjunk kapcsolni az utazás előtt. Míg a kislány a kertben játszott a kutyámmal, addig mi négyen a nappaliban beszélgettünk. A lengyel barátnőjével, Edytával jókat nevettünk Fernando tökéletes helyzet felismerő képességén. Kubica egy óra alatt minimum háromszor szólta el magát a
babával kapcsolatban, és a barátnője pocakja is jól látszott már a takarni hivatott bő ruha ellenére is, de Ő nem kapcsolt.
Míg mi nevetgéltünk, addig a két pilóta fejben már a Hungaroringen előzgették egymást.
Az idő viszont hamar eltelt. Hirtelen arra eszméltünk, hogy az ablakon beáramló levegő hülni kezd és a nap is nyugovóra készül térni.

Halk léptekkel közeledtem Fernando emeleti hálója felé, aki eszeveszetten pakolta az ágyra ruháit, amelyeket magával akart hozni. Egy pillanatra megállt, azt hittem észrevesz, de nem. Fej vakarva indult a szobához tartozó fürdő irányába. Halkan felnevettem és az ajtófélfának dőlve figyeltem tovább a jelenetet.
- Segítsek? - Kérdeztem, mikor már a kelleténél legalább háromszor több piros póló sorakozott a nyitott bőröndök mellett.
- Megoldom. - Nézett végig az ágyon heverő ruha rengetegen, majd rám emelte az óriási boci szemeit. Nevetve sétáltam oda hozzá és elkezdtem kiválogatni azokat a ruhákat számára, amelyekre valóban szüksége lesz.
- Csak Ferraris pólók kellenek? - Nem válaszolt, nagy léptekkel a gardróbba sietett és néhány inggel, valamit piros és fekete rövid ujjúakkal tért vissza.

- Apu, apu! - Rohant be a szobába Hada. - Rob kérdezi, hogy készen vagytok már vagy menjen megint Mark bácsival.
- Mindjárt beszélek vele csak... - Fordult felém és a ruhák felé nézett, amelyek mellett törökülésben ültem.
- Menj csak, mi befejezzük Hadával! - Kacsintottam a kislány felé, aki komoly tekintettel bólogatni kezdett.

Hada végül nem bizonyult túl nagy segítségnek. Míg én a gondolataimba merülve rakosgattam egymás tetejére a ruhákat, addig Ő szép lassan áthordta a fél szobáját a krém színű szőnyegre. Ezt persze csak akkor vettem észre, mikor elégedetten összehúztam a második bőrönd zipzárját
is. Fernando egy kicsit le is szidta érte, amihez láthatóan nem volt hozzászokva a Kis hercegnő, ugyanis az emelt hang hatására sírva rohant le az emeletről.

- Natalie? - Lépett be Fernando Hada szobájába, ahol az ágyon ülve talált. A lánya haját simogatva figyeltem, amint a kicsi egyenletesen szuszogva aludt a takaróját szorongatva.
- Tessék? - Szakítottam el nagy nehezen a tekintetem a Kis tündértől, és lassan az ajtó felé fordultam. Csak remélni tudtam, hogy a sötétség elrejti a szemeimben csillogó könnycseppeket.
- Éjfél van, ma már nem tudunk elindulni. Gyere, megágyaztam neked!
- Köszönöm, de inkább maradnék! - Ültem fel Hada óriási ágyára és óvatosan elhelyezkedtem mellette. - Nem szeretném egyedül hagyni.
- Itt nem fogod tudni kipihenni magad, majd én maradok! - Indult el felém, de én megráztam a fejem.
- Kérlek! Nem szeretném itt hagyni!
- Rendben van. Én is ideférek még?
- Sajnos megtelt! - Húztam mosolyra a számat.
- Mekkora szerencse, hogy itt is van egy kanapé. - Telepedett le az említett bútordarabra és összekuporodva behunyta a szemeit. Én csak mosolyogva figyeltem őt, miközben továbbra is Hada haját simogattam.

19.rész - Egy kis betegség

Az Alonso családtól külön töltött hét minden mozzanata kínzó lassúsággal akart csak tovaszállni. Próbáltam persze minnél többet pihenni, mert tudtam jól, hogy Magyarországon erre szemernyi esélyem sem adódik majd, és lélekben felkészíteni magam az újságírók hadára, akik a hockenheimi incidens után még nagyobb figyelmet szentelnek Fernandonak.

Az édes semmittevésemet azonban nagyban hátráltatta a betegségem. Sorra szedtem a gyógyszereket, amelyek elmulasztották a fejfájásomat, de a később jelentkező szédülés és rémálmok ellen mit sem értek. A patikában található összes vény nélküli bogyó hasztalannak bizonyult, ahogyan a patikusok tanácsai is miszerint látogassam meg a háziorvosom. "Csak nem repülök azért Floridába!" - Intettem le őket nevetve, de mire a hét véget ért és ismét elérkezett a készülődés ideje komolyan fontolóra vettem, hogy felkeressek egy dokit.

- Natalie? - Jelent meg az ajtóban egy csapzott, barna hajú férfi. - Mit keresel itt?
- Szerda van. Ma indulunk, nem? - Vettem elő gyorsan a mobilomat a zsebemből, hogy megbizonyosodjak róla, biztosan nem késtem el. - Hamar jöttem?
- Csak 12 órával hamarabb. - Nyitotta előttem szélesebbre az ajtót Fernando. - De most már maradj!
- Bizto...? - Nem bírtam végigmondani, a világ elsötétülni látszott, majd hirtelen túl világosnak tűnt.
- Jól vagy? - Láttam magam előtt Fernando aggódó tekintetét, mikor kezdett minden a maga színében pompázni.
- Fél pillanat múlva igen. - Hunytam le a szemeimet és megkapaszkodtam a ház falába, hogy véletlen se veszítsem el a lábaim alól a talajt.
- Voltál már orvosnál?
- Nem, de már tervezem. - Mosolyogtam rá, miközben óvatosan elengedtem a támasztékom és kicsit sem biztos lábakon besétáltam Fernando mellett a házba.

Lassan nyitottam ki az ajtót, amely mögött egy csendesen szuszogó göndör hajú kisangyal aludt. Elmosolyodtam és a mögöttem álló férfira néztem, akinek ugyancsak mosolyra húzódott a szája lánya láttán. Megfogta óvatosan a karom és intett, hogy menjek utána a nappaliba.

- Raquel itt volt tegnap, sokáig játszottak. - Ült le gondterhelten a kanapéra. Én is lassan mellé ereszkedtem és minden figyelmem rá szegeztem. - Beszéltem vele...Ő biztosabb hátteret tudna nyújtani Hadának.
- Lehet! - Helyezkedtem törökülésbe. - De Hadának biztos erre van szüksége?
- Ezt, hogy érted?
- Imád utazgatni, kijárni veled a futamokra és szórakoztatni a barátaidat.
- De úgy érzem rosszat teszek ezzel neki. Kiszakítom őt ezzel a társai közül.
- Meg lehet oldani ezt is. - Feleltem egy kis hallgatás után, miközben felálltam a kanapéról és a gyerek szoba ajtajához sétáltam, ahonnan pár pillanattal ezelőtt lépett ki egy félig csukott szemű kislány a szürke plüskutyusát szorongatva. - Mikor futamod van, átviszed az indulás előtt Raquelhez, én pedig majd péntek este gépre szállok vele és kiutazunk a verseny helyszínekre. - Kaptam a karjaimba a kislányt, majd elindultunk a konyha felé, hogy készítsünk neki és az apukájának egy igazán finom reggelit.

18. rész - Gyászos vasárnap

- Natalei! Hol vagy? Tíz perc múlva indulunk! - Hallottam Fernandot a távolban. - Natalie? Te még alszol? - Lépett be feltehetőleg a szobába, ugyanis a hangja egyre erősebben vízhangzott a fejemben.
- Öt percet kérek és kész vagyok! - Ültem fel az ágyban, de messzebbre már nem jutottam. Megszédültem és visszahanyatlottam a puha párnáim közé.
- Jól vagy? Nagyon fehér az arcod. - Húzta el a száját, majd a homlokomra tette a tenyerét. - Ma Eduardo vigyáz Hadara.
- Lázas vagyok?
- Nem, csak beteg és kimerült. Pihend ki magad!
- Nem ezért vettél fel! - Dobtam le magamról a takarót. - Öt perc és indulhatunk.
- Natalie, nem kérdés volt! Itt maradsz, ha szeretnél, ha nem! - Parancsolt rám. - Este majd segítesz bepakolni és rögtön indulunk Svájcba.
- De megígértem, hogy megnézem a futamod! - Kapaszkodtam az utolsó szalmaszálba, ami nagyon úgy tűnt nem bírja el az óriási terhet.
- Itt is van tévé! - Adott egy puszit a homlokomra, ami után zavartan néztünk össze. Régen is sokszor csinálta ezt, de mióta lefeküdtünk egymással minden megváltozott. Ezen már egyikünk sem tud javítani. Csak abban reménykedhetünk, hogy idővel mindketten túl tudunk lépni azon az éjszakán és ismét barátként tudtunk tekinteni egymásra.

A reggel elteltével a fejfájásom is szűnni látszott. Legszívesebben autóba pattannék és Alonsoék után mennék a pályára, de fölösleges lenne. Pár perc múlva kezdődik a futam, nem érnék már csak a végére oda. Helyette inkább bekapcsoltam a szobámban lévő tévét és elkezdtem bepakolni a ruháinkat a bőröndökbe. Amint végeztem a holmijaink elrámolásával és kivittem a táskákat is a nappaliba, a tévé elé ültem.

A futam már a vége felé közeledett, a pilóták már a 48. körüket tették meg a pályán, élükön a két ferrarissal, akik nagy csatában voltak egymás ellen. Fernando azonban bármennyire is igyekezett nem tudta megelőzni csapattársát, aki remekül zárta az íveket és hibátlanul vezetett. Nem kellett látnom a spanyol arcát, anélkül is pontosan tudtam, milyen kifejezés rejtőzik rajta a sisak alatt. Ekkor szólalt meg egy hang Massa rádióján keresztül. "Fernando gyorsabb, mint te!" Csak ennyit kellett halljak az egészből és már éreztem mi fog történni. A brazil egy körrel később látványosan lassulni kezdett helyet hagyva maga mellett.
- Ez így senkinek sem lesz jó! - Sóhajtottam és a kezembe vettem egy ásványvizes palackot, amit egészen addig szorongattam, míg a két piros autó egymást követve át nem haladt a kockás zászló alatt.

Fernando győzött, ám az öröm elmaradt. A pilóták arcán csalódás és keserűség jelent meg. Mindenki beláthatta, hogy ez nem volt tiszta verseny és ennek a ténye talán a legjobban az első helyezettnek fájt. Ő is tudta, nem volt jobb a társánál, aki megérdemelte volna sérülése utáni első győzelmét, amitől a saját csapata fosztotta meg.

A pezsgőzés és az interjúk gyászos hangulatban teltek. Mindenki csalódottan állt fel a dobogóra és indulataikat visszafojtva nyilatkozott.

Rá egy órára Fernando savanyú arc kifejezését testközelből láthattam magam előtt. A lánya szótlanul sétált be mellette a szobába és ült le a kanapéra tévét nézni, Ő pedig csak elkeseredetten rám nézett.
- A futam után neked is összepakoltam, ha szeretnél már most indulhatunk. - Léptem elé, de nem válaszolt semmit, csak lehajtotta a fejét. - Gyere ide! - Öleltem magamhoz szorosan. - Nagyon szépen versenyeztél, nem a te hibád!
- Láttad Felipe arcát? - Kérdezte és csak mereven állt egy helyben, az izmai megfeszültek a karjaim alatt. - Elvettem a győzelmét. Én mondtam a csapatnak, hogy lassabb.
- De nem te adtad az utasítást! - Néztem mélyen a szemeibe, amelyek teli voltak önváddal. Egy kicsit eltávolodtam tőle, de a karjaimmal még mindig az övéit fogtam. Nem akartam, hogy megszűnjön köztünk a kapcsolat.
- Mit számít ki mondta ki azt a néhány mondatot? - Emelte fel a hangját.
- Jól van! - Hőköltem hátra ijedten, a tenyereimet magam elé tartva. - Semmi gond sincs!
- Sajnálom!
- Megértelek! - Engedtem le lassan a karjaimat. - Mikor szeretnél indulni?
- A gépem már a reptéren vár. Köszönöm, hogy elintézted ezeket. - Nézett az ajtó melletti bőröndökre. - Gyorsan átveszek egy pólót és mehetünk!
- Hagytam kint neked egyet, a kanapén találod!
- Kösz! - Nézett rám hálásan.

Nem sokkal később a Svájcba tartó gépen ültem, meredten kibámulva az ablakon. Ez a hétvége sem úgy alakult, ahogyan azt vártuk volna. Mindenki tervei dugába dőltek. Fernandonak a méltóság teljes győzelemről alkotott képe, nekem a nevetéssel teli hetem egy ismeretlen kisgyerekkel -akit jobban ismerek, mint azt hittem-, Eduardonak pedig a viszonylag nyugodt hétvégéje. De a legnagyobb vesztes mindannyiunk közül Kubica volt, aki az arcáról leolvasva minden téren többet várt ettől a néhány naptól. A gép fedélzetén négy igazán csalódott ember foglalt helyet és egy vidám gyermek, aki a maga ártatlanságával képtelen volt átlátni a sok számára még zavaros eseményt. Ő csak felhőtlenül örült apja első helyezésének és vidáman mesélte a ringen töltött élményeit az előtte ülő Robertnek. A felnőttek közül még csak Ő nem hallotta a kislány színes történeteit.

17. rész - Egy békés szombat

Sziasztok!
Ezt a részt Szabusnak ajánlanám, akivel pár napja ismét egymásra találtunk! Remélem elnyeri majd a tetszésetek! :)
Puszi, Kathy

Hockenheimring. Hihetetlenül nehéznek bizonyult megközelíteni a pályát. A száguldás szerelmesei nagyon nagy számban képviseltették magukat. Fernandotól útközben megtudtam, hogy ezelőtt még sosem volt ennyi német pilótája a mezőnynek, ráadásul Michael visszatérése
is nagy löketet adott a hazai szurkolóinak. Azonban, amint egyre közelebb kerültünk a parkolóhoz, egyre több spanyol és angol zászló jelent meg a látó mezőmben.
- Te sem maradtál szurkolók nélkül. - Mosolyogtam rá, mire röviden rányomott a dudára és intett párat a rajongói felé. Elnevettem magam, amint azok mosolyogva és a nevét kiabálva vették tudomásul, hogy a mellettünk elhaladó autóban a kétszeres spanyol világ bajnok ül, aki miatt voltaképp jöttek.

Mikor leparkoltunk feltérdeltem az anyós ülésre és elkezdtem kiszabadítani Hadat is. Lassan ajánlani fogok Fernandonak egy kevésbé biztonságos, ám annál praktikusabb gyermek ülést,
mert ezzel már nem is tudom hányadjára próbálok megbirkózni. A pilóta persze türelmesen megvárta, míg én előre emelem a lányát, majd egyszerre kiszállva az autóból indultunk el a padock felé. Még tegnap este megbeszéltük a lehetséges helyzeteket, amelyek elő állhatnak a
sajtót illetően, de mindössze három-négy újságíró állta utunkat és azokat is könnyen le tudtuk rázni magunkról, így viszonylag békésen jutottunk el a Ferrari homejáig.

- Gyere! - Engedett előre az ajtóban Fernando. - Bemutatlak néhány embernek, csak rakd le légy szíves Hadat a szobámba. - Kísért egy piros ajtóhoz, amelyet kinyitott előttem. A helység nem volt túl nagy, éppen elég ahhoz, hogy egy pilóta az edzések között vagy a futamok előtt néhány órát tudjon benne pihenni. A domináló szín természetesen a piros volt, a kanapé is ebben az árnyalatban pompázott, amelyre ráfektettem a kislányt. Ami azonban meglepett, azaz óriási rend volt. Látszott, hogy Fernando nem tölt itt túl sok időt.

Adtam még egy puszit Hada homlokára, majd elindultam a spanyol után. Nagyon sok piros ruhába öltözött embert ismerhettem meg a vele töltött fél óra alatt. Köztük a Ferrari csapatfőnökét; a mérnököket; Felipét, Fernando csapattársát és Eduardot is, akiről már annyit hallottam.

Azonban az idő elteltével vissza kellett mennem a kis szobába és lassan fel kellett ébresztenem a békésen alvó kis angyalt is. Nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam maradnak le az apukája utolsó szabadedzéséről. Főképp, mert ilyen hamar felébredt miatta. Bekapcsoltam a tévét és felsimogattam az álmából Hadat.
- Elkezdődött? - Nézett körbe ijedten.
- Még nem, de pár perc múlva már kint lesznek a pályán.
- Nézd, ott van apu! - Mutatott a képernyőre, amelyen Fernando még a mérnökével beszélgetett a derekáig leengedett overálban. A tűzálló ruha szépen kiemelte az izmos mellkasát, a sapka ellenére is látszottak a gyönyörű szemei és azok a heves mozdulatok, amelyekkel magyarázott. Nyeltem egy nagyot, megráztam a fejem és elfeküdtem a kanapén.

A következő pillanatban már arra eszméltem, hogy valaki gyengéden simogatja a vállamat. Lassan nyitottam ki a szemeimet és Fernandot láttam magam előtt egy Ferraris pólóban, valamint fekete farmerben.
- Elaludtam? - Kérdeztem kidörzsölve a szememből az álom utolsó darabkáit is. Ő mosolyogva bólintott és a szája elé tette a mutató ujját. Lassan lehajtottam a fejem és egy hangosan szuszogó kislánnyal találtam szemben magam. - Úgy látszik nem csak én. Hányadik lettél?
- Második.
- Az időmérő mikor kezdődik?
- Azt is átaludtátok. - Mosolyodott el. - A második helyről indulok majd holnap.
- Mondtam én, hogy menni fog! - Ültem fel lassan az ölembe húzva Hadat. Nem szerettem volna felébreszteni, ezért Fernando karjaiba adtam, míg lassan felálltam az ágyról.
- Nem a szurkolóimon múlott.
- Ez gonosz volt! - Csaptam vállon. - Majd visszanézzük este az ismétlésben.
- Németül?
- Visszavontam! - Néztem rá kétségbeesett szemekkel, majd nevetve hagytuk magunk mögött a német pályát.

16. rész - Egy nyugodt nap

A pénteki napunk viszonylag nyugodtan telt. Hadaval meglátogattuk a közeli gyermek vidámparkot és az egész napunkat ott töltöttük. Anyukák sokasága nézett rám irigykedve és dicsérték meg a lányomat. Én csak mosolyogva biccentettem feléjük, megúszva így számos
kínos beszélgetést. A kis angyal pedig annyira élvezte a játékot, hogy már igencsak sötétedett, mikor rá tudtam venni, hogy elinduljunk hazafelé. Úgy éreztem én sokkal jobban elfáradtam, mint Ő. Míg én a taxi ablakának dőlve figyeltem a tájat, addig Hada a hátsó ülésen mesélte hevesen az élményeit a sofőrnek, aki jót mosolyogott rajta. Erős gyanúm, hogy nem értette az elmondottak felét sem.

Azonban míg nekünk ilyen zökkenő mentesen telt a nap, Fernando mögött nem kis munka állt. Az első szabadedzésen mindössze a tizenkilencedik helyet tudta csak megszerezni, ám az új beállításokkal hamar felugrott a mezőny elejére.
- Ha holnap is ezt a teljesítményt nyújtod, meg lesz a pole pozíció.
- Igyekszünk, de a Red Bull erősebb! - Mondta a nyitott fürdőszoba ajtón kihajolva, miközben megtörölte az arcát. - Holnap nagyon nagy szerencsére lesz szükségünk, hogy sikerüljön az első sorból indulnunk.
- Szerintem, ha Hada ott lesz, akkor nem is kell olyan óriási szerencse. - Kacsintottam rá a kanapén ülve, a tévét kapcsolgatva.
- Még mindig nem találtál angol nyelvű adást?
- Nem, de olaszt és franciát már igen. A remény hal meg utoljára. - Mosolyogtam rá elszántan, mire elnevette magát.
- Jó tévézést. És reggel korán kelj! - Nyomott egy puszit az arcomra.
- Mi? Nem az áll a szerződésembe, hogy csak vasárnap kell 10 óra előtt felkelnem?
- Akkor azt neked kell megbeszélned Hadaval, hogy nem jöhet a harmadik
szabadedzésre! - Mosolygott rám magabiztosan, majd eltűnt a szobája ajtaja mögött. Nevetve ráztam meg a fejem és elfeküdtem a kanapén.
"Muy buenas noches senoras y senores. Son las 10 de la noche y les presentamos...."
- Remek! - Nyögtem és kikapcsoltam a tévét, majd behunytam a szemeimet, ezzel alvásra kényszerítve magam. Tudtam jól, hogy nem lesz könnyű éjszakám, így jobbnak láttam kint aludni a nappaliban.

Nem tévedtem. A rémálmok egymást követve adtak helyet a másiknak, egy nyugodt pillanatom sem volt. Hajnali hatkor végül elhatároztam magam. Összekészülődtem és kezemben a mobilommal, valamint a szobához tartozó kártyával elindultam sétálni. Még minden sötét volt, az utcák nyugodtak, a lámpák fénye világította őket. Nem sokan voltak még ilyenkor kint, ami kedvezett is nekem. Egy rövidke gyaloglás után egy kisebb parkban találtam magam, leültem az egyik útmenti padjára és onnan figyeltem, amint egyre világosabb lesz és lassan előkerülnek az emberek is, akik életet adnak a városnak és ennek a rideg országnak. Ekkor csörrent meg a mobilom.
- Natalie! Hol vagy? - Kérdezte egy aggódó hang a vonal másik végéről. Fernando volt az, a háttérben uralkodó csendből ítélve, Hadat még nem ébredt fel. Gyorsan felállt a padról és visszaindultam.
- Jó reggelt lustaság! - Mosolyodtam el. - Csak sétáltam egy kicsit, de már megyek vissza.
- Felkeltem Hadát, siess! Kilenckor indulunk!
- Most mennyi az idő?
- Nyolc óra van, szólj, ha megérkeztél és lemegyünk az étterembe.
- Rendben van és sajnálom! - Nem mondott semmit csak kinyomta a telefont én pedig kétségbeesetten próbáltam eltájolni magam és a legrövidebb úton visszajutni a hotelbe. Ami közel háromnegyed órámba telt.

15. rész - Egy kis séta

Csütörtökön halk motozásra ébredtem. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Arra, hogy kipihenjem magam éjszaka, szemernyi esélyt sem láttam. Fernandoval nagyon sokáig beszélgettünk a hétvégékről és a feladataimról, így mindössze néhány órám maradt aludni, amelyet nem élvezhettem ki teljességében, hála valakinek, aki túlságosan is kipihente magát. Lassan kinyitottam a szemeimet, majd rögtön a homlokomhoz kaptam a kezem. Azonban az nagyobb fejfájást készült okozni, hogy Hada az ágy szélén kapkodta magára a ruháit.
- Hová-hová?
- Megyek apuval a pályára! - Jelentette ki magabiztosan. - Te is jössz velünk?
Mint egy lassított felvétel emeltem magam elé a telefonomat és az egyik oldalsó gomb megnyomásával győződtem meg róla, hogy még valóban túl korai az ébredés.
- Még csak hajnali hat óra van. Gyere, bújj vissza az ágyba!
- Nem, én megyek apáva.
- Hada, apukád ma még csak körbenéz a pályán, nem tudunk ma még vele menni. De szombaton majd ott szurkolunk neki a boxban, ígérem!
- De én ma megyek! - Kiáltotta el magát a barna hajú kislány. Sosem láttam még azelőtt ennyire bedurcázni, fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék most, hogyan nyugtathatnám meg. Szerencsémre a hangzavar hatására megjelent Fernando az ajtóban.
- Mi folyik itt? - Kérdezte egy fekete rövidnadrágban, amelyet pizsamának használt és álmosan beletúrt a kócos hajába. - Miért öltöztél fel Kicsim?
- Megyek veled a pályára! - Én erre a kijelentésre csak megrántottam a vállam és legszívesebben a fejemre húztamvolna a párnát, hogy véget vessek a hangzavarnak, de helyette inkább kimásztam az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Kétségbeesetten próbáltam keresni a cuccim között egy gyógyszert, amely megszünteti a fejfájásom, de a betűk összemosódtak a szemem előtt, így inkább leültem a kád szélére és behunytam a szemeimet, hogy egy kicsit lassítsak a Föld mozgásán.
- Minden oké? - Lépett mellém Fernando.
- Persze, beveszek egy gyógyszert és visszadugom Hadat az ágyba. - Kerestem tovább is a megfelelő pirulát.
- Én már lebeszéltem róla, hogy velem tartson, de cserébe el kell vinned az állatkertbe. Meg szeretné nézni a farkasokat.
- Meg lesz! - Bólintottam mosolyogva. - Ha nem haragszol, akkor én még alszom egy kicsit. Sok sikert a mai naphoz! Mi is lesz ma? - Kérdeztem kómásan.
- Még semmi! - Nevette el magát a spanyol. - Csak néhány interjú, aláírás osztás és pálya bejárás.
- Ezekhez kell a kitartás! - Ütögettem meg a vállát, miközben elhaladtam mellette. - Szia!
- Szia! - Suttogta utánam.

A nyugodt alvás fogalma lassan maradéktalanul törlődik ki az emlékezetemből. Amint belépést nyertem álom ország kapuján, az ágy ütemesen kezdett el mozogni alattam. Fél szememet kinyitva pillantottam meg Hadat, aki mellettem vidáman ugrálva kántálta az 'állatkert' szócskát. Kinézve az ablakon rögtön tudtam, hogy a mai napot sem úszom meg szárazon. Szó szerint. Az eső csepek az egész ablakot ellepték és a napnak nyoma sem volt a sötét égbolton. Azonban nem szeghettem meg egy gyereknek tett ígéretem, mégha azt voltaképp nem is én fogadtam meg.
- Asszem melegen kell ma öltöznünk! - Kászálódtam ki az ágyból és a szekrény előtt állva gyűjtögettem a vastagabbnál vastagabb ruhadarabokat a kezembe.
- Tényleg megyünk állatkertbe?
- Persze, hogy megyünk! - Kaptam fel az ágyról a nagy szemekkel rámcsodálkozó kislányt.
- Gyorsan mosakodj meg, addig én rendelek reggelit és utána indulhatunk is, oké? - Raktam le óvatosan a földre Hadat. Amint megérezte a lába alatt a szilárd talajt futásnak eredt a fürdő irányában, én pedig mosolyogva indultam a telefonhoz.

Az állatkert annak ellenére, hogy minden nedves volt, csodálatosan szép volt. Mindig is szerettem a négylábúakat, ezért talán nagyobb élmény volt számomra a sáta köztük, mint Hadanak. Össze-vissza rohangáltunk, hogy bejárhassuk az egész parkot és közben minden állat ketrece előtt megálltunk egy-két percre. Végül este hét óra fele indultunk vissza a hotelbe, mindketten kimerülten ám annál boldogabbam.