17. rész - Egy békés szombat

Sziasztok!
Ezt a részt Szabusnak ajánlanám, akivel pár napja ismét egymásra találtunk! Remélem elnyeri majd a tetszésetek! :)
Puszi, Kathy

Hockenheimring. Hihetetlenül nehéznek bizonyult megközelíteni a pályát. A száguldás szerelmesei nagyon nagy számban képviseltették magukat. Fernandotól útközben megtudtam, hogy ezelőtt még sosem volt ennyi német pilótája a mezőnynek, ráadásul Michael visszatérése
is nagy löketet adott a hazai szurkolóinak. Azonban, amint egyre közelebb kerültünk a parkolóhoz, egyre több spanyol és angol zászló jelent meg a látó mezőmben.
- Te sem maradtál szurkolók nélkül. - Mosolyogtam rá, mire röviden rányomott a dudára és intett párat a rajongói felé. Elnevettem magam, amint azok mosolyogva és a nevét kiabálva vették tudomásul, hogy a mellettünk elhaladó autóban a kétszeres spanyol világ bajnok ül, aki miatt voltaképp jöttek.

Mikor leparkoltunk feltérdeltem az anyós ülésre és elkezdtem kiszabadítani Hadat is. Lassan ajánlani fogok Fernandonak egy kevésbé biztonságos, ám annál praktikusabb gyermek ülést,
mert ezzel már nem is tudom hányadjára próbálok megbirkózni. A pilóta persze türelmesen megvárta, míg én előre emelem a lányát, majd egyszerre kiszállva az autóból indultunk el a padock felé. Még tegnap este megbeszéltük a lehetséges helyzeteket, amelyek elő állhatnak a
sajtót illetően, de mindössze három-négy újságíró állta utunkat és azokat is könnyen le tudtuk rázni magunkról, így viszonylag békésen jutottunk el a Ferrari homejáig.

- Gyere! - Engedett előre az ajtóban Fernando. - Bemutatlak néhány embernek, csak rakd le légy szíves Hadat a szobámba. - Kísért egy piros ajtóhoz, amelyet kinyitott előttem. A helység nem volt túl nagy, éppen elég ahhoz, hogy egy pilóta az edzések között vagy a futamok előtt néhány órát tudjon benne pihenni. A domináló szín természetesen a piros volt, a kanapé is ebben az árnyalatban pompázott, amelyre ráfektettem a kislányt. Ami azonban meglepett, azaz óriási rend volt. Látszott, hogy Fernando nem tölt itt túl sok időt.

Adtam még egy puszit Hada homlokára, majd elindultam a spanyol után. Nagyon sok piros ruhába öltözött embert ismerhettem meg a vele töltött fél óra alatt. Köztük a Ferrari csapatfőnökét; a mérnököket; Felipét, Fernando csapattársát és Eduardot is, akiről már annyit hallottam.

Azonban az idő elteltével vissza kellett mennem a kis szobába és lassan fel kellett ébresztenem a békésen alvó kis angyalt is. Nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam maradnak le az apukája utolsó szabadedzéséről. Főképp, mert ilyen hamar felébredt miatta. Bekapcsoltam a tévét és felsimogattam az álmából Hadat.
- Elkezdődött? - Nézett körbe ijedten.
- Még nem, de pár perc múlva már kint lesznek a pályán.
- Nézd, ott van apu! - Mutatott a képernyőre, amelyen Fernando még a mérnökével beszélgetett a derekáig leengedett overálban. A tűzálló ruha szépen kiemelte az izmos mellkasát, a sapka ellenére is látszottak a gyönyörű szemei és azok a heves mozdulatok, amelyekkel magyarázott. Nyeltem egy nagyot, megráztam a fejem és elfeküdtem a kanapén.

A következő pillanatban már arra eszméltem, hogy valaki gyengéden simogatja a vállamat. Lassan nyitottam ki a szemeimet és Fernandot láttam magam előtt egy Ferraris pólóban, valamint fekete farmerben.
- Elaludtam? - Kérdeztem kidörzsölve a szememből az álom utolsó darabkáit is. Ő mosolyogva bólintott és a szája elé tette a mutató ujját. Lassan lehajtottam a fejem és egy hangosan szuszogó kislánnyal találtam szemben magam. - Úgy látszik nem csak én. Hányadik lettél?
- Második.
- Az időmérő mikor kezdődik?
- Azt is átaludtátok. - Mosolyodott el. - A második helyről indulok majd holnap.
- Mondtam én, hogy menni fog! - Ültem fel lassan az ölembe húzva Hadat. Nem szerettem volna felébreszteni, ezért Fernando karjaiba adtam, míg lassan felálltam az ágyról.
- Nem a szurkolóimon múlott.
- Ez gonosz volt! - Csaptam vállon. - Majd visszanézzük este az ismétlésben.
- Németül?
- Visszavontam! - Néztem rá kétségbeesett szemekkel, majd nevetve hagytuk magunk mögött a német pályát.