16. rész - Egy nyugodt nap

A pénteki napunk viszonylag nyugodtan telt. Hadaval meglátogattuk a közeli gyermek vidámparkot és az egész napunkat ott töltöttük. Anyukák sokasága nézett rám irigykedve és dicsérték meg a lányomat. Én csak mosolyogva biccentettem feléjük, megúszva így számos
kínos beszélgetést. A kis angyal pedig annyira élvezte a játékot, hogy már igencsak sötétedett, mikor rá tudtam venni, hogy elinduljunk hazafelé. Úgy éreztem én sokkal jobban elfáradtam, mint Ő. Míg én a taxi ablakának dőlve figyeltem a tájat, addig Hada a hátsó ülésen mesélte hevesen az élményeit a sofőrnek, aki jót mosolyogott rajta. Erős gyanúm, hogy nem értette az elmondottak felét sem.

Azonban míg nekünk ilyen zökkenő mentesen telt a nap, Fernando mögött nem kis munka állt. Az első szabadedzésen mindössze a tizenkilencedik helyet tudta csak megszerezni, ám az új beállításokkal hamar felugrott a mezőny elejére.
- Ha holnap is ezt a teljesítményt nyújtod, meg lesz a pole pozíció.
- Igyekszünk, de a Red Bull erősebb! - Mondta a nyitott fürdőszoba ajtón kihajolva, miközben megtörölte az arcát. - Holnap nagyon nagy szerencsére lesz szükségünk, hogy sikerüljön az első sorból indulnunk.
- Szerintem, ha Hada ott lesz, akkor nem is kell olyan óriási szerencse. - Kacsintottam rá a kanapén ülve, a tévét kapcsolgatva.
- Még mindig nem találtál angol nyelvű adást?
- Nem, de olaszt és franciát már igen. A remény hal meg utoljára. - Mosolyogtam rá elszántan, mire elnevette magát.
- Jó tévézést. És reggel korán kelj! - Nyomott egy puszit az arcomra.
- Mi? Nem az áll a szerződésembe, hogy csak vasárnap kell 10 óra előtt felkelnem?
- Akkor azt neked kell megbeszélned Hadaval, hogy nem jöhet a harmadik
szabadedzésre! - Mosolygott rám magabiztosan, majd eltűnt a szobája ajtaja mögött. Nevetve ráztam meg a fejem és elfeküdtem a kanapén.
"Muy buenas noches senoras y senores. Son las 10 de la noche y les presentamos...."
- Remek! - Nyögtem és kikapcsoltam a tévét, majd behunytam a szemeimet, ezzel alvásra kényszerítve magam. Tudtam jól, hogy nem lesz könnyű éjszakám, így jobbnak láttam kint aludni a nappaliban.

Nem tévedtem. A rémálmok egymást követve adtak helyet a másiknak, egy nyugodt pillanatom sem volt. Hajnali hatkor végül elhatároztam magam. Összekészülődtem és kezemben a mobilommal, valamint a szobához tartozó kártyával elindultam sétálni. Még minden sötét volt, az utcák nyugodtak, a lámpák fénye világította őket. Nem sokan voltak még ilyenkor kint, ami kedvezett is nekem. Egy rövidke gyaloglás után egy kisebb parkban találtam magam, leültem az egyik útmenti padjára és onnan figyeltem, amint egyre világosabb lesz és lassan előkerülnek az emberek is, akik életet adnak a városnak és ennek a rideg országnak. Ekkor csörrent meg a mobilom.
- Natalie! Hol vagy? - Kérdezte egy aggódó hang a vonal másik végéről. Fernando volt az, a háttérben uralkodó csendből ítélve, Hadat még nem ébredt fel. Gyorsan felállt a padról és visszaindultam.
- Jó reggelt lustaság! - Mosolyodtam el. - Csak sétáltam egy kicsit, de már megyek vissza.
- Felkeltem Hadát, siess! Kilenckor indulunk!
- Most mennyi az idő?
- Nyolc óra van, szólj, ha megérkeztél és lemegyünk az étterembe.
- Rendben van és sajnálom! - Nem mondott semmit csak kinyomta a telefont én pedig kétségbeesetten próbáltam eltájolni magam és a legrövidebb úton visszajutni a hotelbe. Ami közel háromnegyed órámba telt.