18. rész - Gyászos vasárnap

- Natalei! Hol vagy? Tíz perc múlva indulunk! - Hallottam Fernandot a távolban. - Natalie? Te még alszol? - Lépett be feltehetőleg a szobába, ugyanis a hangja egyre erősebben vízhangzott a fejemben.
- Öt percet kérek és kész vagyok! - Ültem fel az ágyban, de messzebbre már nem jutottam. Megszédültem és visszahanyatlottam a puha párnáim közé.
- Jól vagy? Nagyon fehér az arcod. - Húzta el a száját, majd a homlokomra tette a tenyerét. - Ma Eduardo vigyáz Hadara.
- Lázas vagyok?
- Nem, csak beteg és kimerült. Pihend ki magad!
- Nem ezért vettél fel! - Dobtam le magamról a takarót. - Öt perc és indulhatunk.
- Natalie, nem kérdés volt! Itt maradsz, ha szeretnél, ha nem! - Parancsolt rám. - Este majd segítesz bepakolni és rögtön indulunk Svájcba.
- De megígértem, hogy megnézem a futamod! - Kapaszkodtam az utolsó szalmaszálba, ami nagyon úgy tűnt nem bírja el az óriási terhet.
- Itt is van tévé! - Adott egy puszit a homlokomra, ami után zavartan néztünk össze. Régen is sokszor csinálta ezt, de mióta lefeküdtünk egymással minden megváltozott. Ezen már egyikünk sem tud javítani. Csak abban reménykedhetünk, hogy idővel mindketten túl tudunk lépni azon az éjszakán és ismét barátként tudtunk tekinteni egymásra.

A reggel elteltével a fejfájásom is szűnni látszott. Legszívesebben autóba pattannék és Alonsoék után mennék a pályára, de fölösleges lenne. Pár perc múlva kezdődik a futam, nem érnék már csak a végére oda. Helyette inkább bekapcsoltam a szobámban lévő tévét és elkezdtem bepakolni a ruháinkat a bőröndökbe. Amint végeztem a holmijaink elrámolásával és kivittem a táskákat is a nappaliba, a tévé elé ültem.

A futam már a vége felé közeledett, a pilóták már a 48. körüket tették meg a pályán, élükön a két ferrarissal, akik nagy csatában voltak egymás ellen. Fernando azonban bármennyire is igyekezett nem tudta megelőzni csapattársát, aki remekül zárta az íveket és hibátlanul vezetett. Nem kellett látnom a spanyol arcát, anélkül is pontosan tudtam, milyen kifejezés rejtőzik rajta a sisak alatt. Ekkor szólalt meg egy hang Massa rádióján keresztül. "Fernando gyorsabb, mint te!" Csak ennyit kellett halljak az egészből és már éreztem mi fog történni. A brazil egy körrel később látványosan lassulni kezdett helyet hagyva maga mellett.
- Ez így senkinek sem lesz jó! - Sóhajtottam és a kezembe vettem egy ásványvizes palackot, amit egészen addig szorongattam, míg a két piros autó egymást követve át nem haladt a kockás zászló alatt.

Fernando győzött, ám az öröm elmaradt. A pilóták arcán csalódás és keserűség jelent meg. Mindenki beláthatta, hogy ez nem volt tiszta verseny és ennek a ténye talán a legjobban az első helyezettnek fájt. Ő is tudta, nem volt jobb a társánál, aki megérdemelte volna sérülése utáni első győzelmét, amitől a saját csapata fosztotta meg.

A pezsgőzés és az interjúk gyászos hangulatban teltek. Mindenki csalódottan állt fel a dobogóra és indulataikat visszafojtva nyilatkozott.

Rá egy órára Fernando savanyú arc kifejezését testközelből láthattam magam előtt. A lánya szótlanul sétált be mellette a szobába és ült le a kanapéra tévét nézni, Ő pedig csak elkeseredetten rám nézett.
- A futam után neked is összepakoltam, ha szeretnél már most indulhatunk. - Léptem elé, de nem válaszolt semmit, csak lehajtotta a fejét. - Gyere ide! - Öleltem magamhoz szorosan. - Nagyon szépen versenyeztél, nem a te hibád!
- Láttad Felipe arcát? - Kérdezte és csak mereven állt egy helyben, az izmai megfeszültek a karjaim alatt. - Elvettem a győzelmét. Én mondtam a csapatnak, hogy lassabb.
- De nem te adtad az utasítást! - Néztem mélyen a szemeibe, amelyek teli voltak önváddal. Egy kicsit eltávolodtam tőle, de a karjaimmal még mindig az övéit fogtam. Nem akartam, hogy megszűnjön köztünk a kapcsolat.
- Mit számít ki mondta ki azt a néhány mondatot? - Emelte fel a hangját.
- Jól van! - Hőköltem hátra ijedten, a tenyereimet magam elé tartva. - Semmi gond sincs!
- Sajnálom!
- Megértelek! - Engedtem le lassan a karjaimat. - Mikor szeretnél indulni?
- A gépem már a reptéren vár. Köszönöm, hogy elintézted ezeket. - Nézett az ajtó melletti bőröndökre. - Gyorsan átveszek egy pólót és mehetünk!
- Hagytam kint neked egyet, a kanapén találod!
- Kösz! - Nézett rám hálásan.

Nem sokkal később a Svájcba tartó gépen ültem, meredten kibámulva az ablakon. Ez a hétvége sem úgy alakult, ahogyan azt vártuk volna. Mindenki tervei dugába dőltek. Fernandonak a méltóság teljes győzelemről alkotott képe, nekem a nevetéssel teli hetem egy ismeretlen kisgyerekkel -akit jobban ismerek, mint azt hittem-, Eduardonak pedig a viszonylag nyugodt hétvégéje. De a legnagyobb vesztes mindannyiunk közül Kubica volt, aki az arcáról leolvasva minden téren többet várt ettől a néhány naptól. A gép fedélzetén négy igazán csalódott ember foglalt helyet és egy vidám gyermek, aki a maga ártatlanságával képtelen volt átlátni a sok számára még zavaros eseményt. Ő csak felhőtlenül örült apja első helyezésének és vidáman mesélte a ringen töltött élményeit az előtte ülő Robertnek. A felnőttek közül még csak Ő nem hallotta a kislány színes történeteit.