20. rész - Családi idill

Szijasztok!
Úgy gondoltam, hogy rakok ma ki egy részt, ezzel kívánok nektek nagyon boldog Karácsonyt! :) Erre a hétre már nem ígérek nektek folytatást, de még meglátjuk! ;)
Kathy


Már igen csak esteledett, mikor Fernando belekezdett a csomagolásba. Az egész napunkat Robertéknél töltöttük, hogy Hada viszont láthassa Skarbot és mi is egy kicsit ki tudjunk kapcsolni az utazás előtt. Míg a kislány a kertben játszott a kutyámmal, addig mi négyen a nappaliban beszélgettünk. A lengyel barátnőjével, Edytával jókat nevettünk Fernando tökéletes helyzet felismerő képességén. Kubica egy óra alatt minimum háromszor szólta el magát a
babával kapcsolatban, és a barátnője pocakja is jól látszott már a takarni hivatott bő ruha ellenére is, de Ő nem kapcsolt.
Míg mi nevetgéltünk, addig a két pilóta fejben már a Hungaroringen előzgették egymást.
Az idő viszont hamar eltelt. Hirtelen arra eszméltünk, hogy az ablakon beáramló levegő hülni kezd és a nap is nyugovóra készül térni.

Halk léptekkel közeledtem Fernando emeleti hálója felé, aki eszeveszetten pakolta az ágyra ruháit, amelyeket magával akart hozni. Egy pillanatra megállt, azt hittem észrevesz, de nem. Fej vakarva indult a szobához tartozó fürdő irányába. Halkan felnevettem és az ajtófélfának dőlve figyeltem tovább a jelenetet.
- Segítsek? - Kérdeztem, mikor már a kelleténél legalább háromszor több piros póló sorakozott a nyitott bőröndök mellett.
- Megoldom. - Nézett végig az ágyon heverő ruha rengetegen, majd rám emelte az óriási boci szemeit. Nevetve sétáltam oda hozzá és elkezdtem kiválogatni azokat a ruhákat számára, amelyekre valóban szüksége lesz.
- Csak Ferraris pólók kellenek? - Nem válaszolt, nagy léptekkel a gardróbba sietett és néhány inggel, valamit piros és fekete rövid ujjúakkal tért vissza.

- Apu, apu! - Rohant be a szobába Hada. - Rob kérdezi, hogy készen vagytok már vagy menjen megint Mark bácsival.
- Mindjárt beszélek vele csak... - Fordult felém és a ruhák felé nézett, amelyek mellett törökülésben ültem.
- Menj csak, mi befejezzük Hadával! - Kacsintottam a kislány felé, aki komoly tekintettel bólogatni kezdett.

Hada végül nem bizonyult túl nagy segítségnek. Míg én a gondolataimba merülve rakosgattam egymás tetejére a ruhákat, addig Ő szép lassan áthordta a fél szobáját a krém színű szőnyegre. Ezt persze csak akkor vettem észre, mikor elégedetten összehúztam a második bőrönd zipzárját
is. Fernando egy kicsit le is szidta érte, amihez láthatóan nem volt hozzászokva a Kis hercegnő, ugyanis az emelt hang hatására sírva rohant le az emeletről.

- Natalie? - Lépett be Fernando Hada szobájába, ahol az ágyon ülve talált. A lánya haját simogatva figyeltem, amint a kicsi egyenletesen szuszogva aludt a takaróját szorongatva.
- Tessék? - Szakítottam el nagy nehezen a tekintetem a Kis tündértől, és lassan az ajtó felé fordultam. Csak remélni tudtam, hogy a sötétség elrejti a szemeimben csillogó könnycseppeket.
- Éjfél van, ma már nem tudunk elindulni. Gyere, megágyaztam neked!
- Köszönöm, de inkább maradnék! - Ültem fel Hada óriási ágyára és óvatosan elhelyezkedtem mellette. - Nem szeretném egyedül hagyni.
- Itt nem fogod tudni kipihenni magad, majd én maradok! - Indult el felém, de én megráztam a fejem.
- Kérlek! Nem szeretném itt hagyni!
- Rendben van. Én is ideférek még?
- Sajnos megtelt! - Húztam mosolyra a számat.
- Mekkora szerencse, hogy itt is van egy kanapé. - Telepedett le az említett bútordarabra és összekuporodva behunyta a szemeit. Én csak mosolyogva figyeltem őt, miközben továbbra is Hada haját simogattam.