10. rész - Kimerültség

Este hatra érkeztem haza, fejemben lejátszva megannyi lehetőség az autóúton.
Ha nem feküdtem volna le Fernandoval, ha nem megyek azon az estén át hozzájuk,
ha nem jövök ide. De rájöttem, hogy ezeknek a gondolatoknak semmi értelmük
sincsen. Hiszen, ha nem jöttem volna ide, nem ismerem meg Hadat és akkor
mennyi szép nappal lennék szegényebb; ha nem megyek át hozzájuk este, bármi
is történt volna magamat hibáztatnám; és ha nem fekszem le Fernandoval, egy
nagyon-nagyon szép éjszakát dobtam volna el magamtól. Minden egyes mozzanat
szükséges az életben ahhoz, hogy azokká váljunk, akik most vagyunk, azonban
engem ebben a pillanatban ez nem tudott vigasztalni.
Ledobtam a kulcsaimat az ajtó melletti asztalra, lehúztam a cipőmet, és
felakasztottam a táskámat, majd elterültem az ágyamon. Még az sem zavart
különösebb képp, hogy ruhában vagyok, annyira elfáradtam a mai napon, hogy
amint behunytam a szemeimet rögtön el is aludtam.

Az álmomat a csengő zaja zavarta meg. Lassan felültem az ágyamban, ám a
szemeim még mindig csukva voltak. Egész egyszerűen képtelen voltam kinyitni
őket. Vakul próbáltam kitapogatni, hogy merre lehet a köntösöm, majd mikor
végre a kezembe akadt kimásztam az ágyamból és magamra húztam azt. A
szemhéjaimmal még mindig komoly küzdelmet kellett vívjak, melyek a világért
sem akartak nyitva maradni.
Időm sem volt elgondolkodni ki állhat az ajtóban, az pedig, hogy belenézzek
abba a kis lyukacskába, ami komoly biztonsági célokra volt hivatott, lehetetlen
feladatnak tűnt. Így egész egyszerűen szélesre tártam az ajtót magam előtt és
vártam, hogy a friss hajnali levegő beáramoljon a vendégem mellett. Azonban
ezzel ellentétben, csak a meleg napsugarakat éreztem magamon.
- Szia... Robert? - Hunyorogtam az álmosság és az erős fény kettősétől.
- Natalie! - Sóhajtott megkönnyebbülten. - Mi történt?
- Mennyi az idő? - Kérdeztem egy kicsit meglepetten. Nem voltam
hozzászokva, hogy hajnali háromkor ilyen erősen süt a szemembe a nap.
- Dél múlt pár perccel. - Nézett az órájára a lengyel. - Öltözz fel és elviszlek
ebédelni, rendben?
- De nekem... nekem be kell mennem dolgozni. - Ellenkeztem és elindultam a
konyha felé, ahol a kifőzőből próbáltam minnél több kávét a bögrémbe önteni,
annak ellenére, hogy tisztába voltam vele, a világ összes feketéje kevés lenne
most hozzá, hogy a szemeimet normálisan ki tudjam nyitni.
- Már fölösleges lenne. Mire beérnél jöhetnél is haza. - Rántotta meg a vállát
az immáron konyhai asztalon támaszkodó autó versenyző. - Inkább azt
meséld el, hol voltál tegnap? Nem dolgoztál.
- Micsoda? - Pattant fel fél pillanat alatt a szemhéjam. Voltaképp már nem is
volt szükségem a kezemben tartott bögre tartalmára. - De én... én bent voltam
tegnap. Vagy csak álmodtam volna, hogy Fernando el akarja vinni a lányát?
- Nem, nem álmodtad, de ma már péntek van.
- Az nem létezik! - Ráztam meg a fejemet. - Nem aludhattam át két napot.
- Pedig nagyon úgy tűnik. - Mosolyodott el a lengyel. - Aggódtunk már érted.
- Mi ez a többes szám? Te és...
- Hada és Fernando is. Tegnap Ő hozta el a lányát és nagyon megijedt,
mikor azt hallotta az egyik óvónőtől, hogy nem tudnak rólad semmit.
- Tényleg? - Kérdeztem óvatosan. Nem igazán mertem elhinni a szavait.
- Igen! De gyere, mert van egy megoldás arra, hogy láthasd Hadat is,
szerintem tetszeni fog. - Kacsintott felém egyet és visszatolt a szobámba,
hogy galád módon megihassa a kávémat, míg én elkészülődöm.

Egy órával később már egy közeli kis étterem egyik eldugott sarkában ettük
az ebédünket. Nem tudom mivel érdemeltem ki Robert törődését, de nagyon
jól esett, hogy őszintén érdekli mi van velem. Azt az arcot, amivel az ajtómban
állt reggel, egyszerűen képtelenség lenne csak úgy megjátszani. Ezt, ha valaki,
hát én tényleg megtanulhattam már az életben.
- Elmondod? - Kérdeztem, mikor a pincér távozott az asztalunktól. Ő hirtelen
a szemembe nézett, olyan rémülten, mint akit éjnek évadján legmélyebb álmából
keltenek.
- Mégis mit? - Azok az tágra nyílt szemek, amikkel abban a pillanatban meredt
rám megmosolyogtattak. Majd hirtelen kitisztult az arca és folytatta. - Ja! Bocsi!
Szóval az egyik barátom, aki szinten a Forma-1-ben dolgozik - kevésbé nagy
sikerekkel, mint én - gyermek felvigyázót keres.
- Tisztázzuk! Egy pilótának keresel dadát, aki egy sokkal rosszabb autóban ül,
mint te és ezért több időt kell a pályán töltenie.
- Ki mondta, hogy pilótának keresek? Tudod a pilótákon kívül dolgoznak
nálunk mérnökök, szerelők... - Jött hévbe a rövid kis monológom hatására
a lengyel, amit kénytelen voltam félbe szakítani különben még holnap is itt
lennénk.
- Rendben van, bocsánat! - Tettem a szája elé a kezemet. - Rám gondoltál,
igaz?
- Elvállalod? - Felelt kérdéssel, miközben fürkésző tekintetével az arcomat
vizslatta.
- Átgondolom. - Bólintottam egyet. - Azt viszont nem mondtad, hogy
hogyan is működik ez az egész.
- Mert nem is tudom nála, hogy folyik a versenyek rendje. - Rántotta meg
a vállát, de én nem szóltam egy szót sem. Kivártam, míg elmondja Ő mit
csinál a nagydíj alkalmával. - Ez mindenkinél más, de én kedden vagy
szerdán szoktam indulni a helyszínre, ahová neked is kell majd jönnöd.
A repjegy miatt nem kell aggódnod, mindig időbe megkapod majd tőlem
vagy a haveromtól. A hetet szerintem nyugodtan töltheted majd a
szállodában, felesleges lenne kijönnöd a pályára egy kisgyerekkel.
Kivétel vasárnap.
- Miért mi lesz vasárnap?
- A futam! - Emelte az egekbe tekintetét.
- Értem. - Bólintottam egyet, komolyan fontolóra véve Robert ajánlatát.
- Ezt vehetem úgy, hogy elfogadtad? - Jelent meg egy félmosoly az
arcán. - Szerintem szerdára készen is lesz a szerződésed, addigra mindent
elintézek. - Hadarta el lelkesen, miközben intett a pincérnek a számláért.
- Héhéhé! - Próbáltam meg leállítani, de képtelenség volt.
- Szerdán találkozunk a reptéren! Addigra el tudsz mindent intézni?
- Megpróbálok! - Suttogtam mosolyogva.
- Rendben van! Remélem még találkozunk, de most sietnem kell
Hadáért! - Tette le az asztalra a pénzt. - Hívj, ha valami van és pihend
ki magad! Szerdán indulunk Németországba!
- Oké! - Mondtam nevetve, miközben a sietősen távozó lengyelt
figyeltem. Csak ekkor tudatosult bennem, mire is bólintottam rá
voltaképpen.