9. rész - Meg sem történt

Kora reggel keltem, ahogyan manapság mindig. Azonban a megszokott
halvány kék falak helyett egy sokkal melegebb árnyalatú szoba képét láttam
magam előtt. Lassan oldalra fordítottam a fejem, bíztam benne, hogy csak
álmodom, ám a mellettem békésen szunyókáló férfi látványa az utolsó
reményeimnek lett gyilkosa. Bódultan ültem fel az ágyban, szememmel
a ruháimat keresve minek egy részét a háló padlóján, a másikat pedig a
fürdőszoba egyik akasztóján találtam meg. Nem húztam sokáig az időt,
csak menekülni akartam, így hamar magamra kaptam a tegnap esti
öltözetem és mindössze egy papír cetlit, valamint egy SMS-t hagytam
magam után. Előbbit Fernandonak, utóbbit Robertnek címeztem, majd
rohanva hagytam magam mögött a házat, hogy elég időm maradjon a
haza útra és egy kis késéssel bár, de beérjek a munkahelyemre is.

Az oviban az egyik padon ülve figyeltem az órámat. Fernando már legalább
20 perce késik, ez nem jellemző rá. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy
felhívom, már a kezemben tartottam a mobilom, de végül megráztam a
fejem és hátradőltem a padon. A tiszta kék eget figyelve eszembe jutottak
a neki írt szavak. "Fernando! Sajnálom a tegnap éjszakát, nem lett volna
szabad megtennünk. Felejtsük el, jó? Puszillak, Natalie" Valóban sajnálom?
Tényleg megbántam volna életem legjobb éjszakáját? Egy érintés rángatott
ki az álom világomból.
- Szia! Már fél órája köszöngetek neked. - Mosolygott rám Robert fölém
hajolva.
- Szia! Bocsi, elbambultam egy kicsit. - Ültem fel lassan. - Nem is tudtam,
hogy neked is van gyereked.
- Mert nincsen is. Hadat hoztam el, Fernandonak nagyon fájt a feje.
- Azért valami jobbat is kitalálhattál volna útközben. - Láttam át rajta.
A gyanúmat csak még inkább igazolta a lengyelen megjelenő halvány
pír. - Ne is próbálkozz, inkább az igazat!
- Elmesélte mi volt tegnap éjszaka... Ismerem, igazat mondott neked.
- Szóval már az egész szomszédság tudja? - Kérdeztem semleges
hangon a távolba meredve.
- Nem, csak én. Teljesen kikelt magából, egyfolytában azt hajtogatta,
hogy mennyire hülye volt.
- Legalább igazat adtál neki?
- Ne légy ennyire kegyetlen vele, Ő tényleg szeret.
- Egy éjszakára sok pasi szeretett már, de köszönöm ebből többet nem
kérek. - Emeltem egy kicsit fel a hangom, amit az alap zaj szerencsére
elnyomott.
- Egy esélyt adj neki!
- Majd ezt még meglátom. És hogyan boldogultál a kis
tündérrel? - Néztem a barna kislány felé, aki megint egyedül táborozott
le az egyik fa árnyékában.
- Nehezen... Egész este meséket néztünk és társasoztunk. A végén
mindketten a kanapén aludtunk.
- Fájhat a nyakad rendesen. - Mosolyodtam el.
- Áhh, akkor ott is hagyhatnám a Forma egyet. Semmi baja a nyakamnak!
Most viszont sietek. Fernando azt üzeni, hogy sajnálja és lehetséges,
hogy Raquel jön majd Hadaért.
- Mond meg neki, hogy nem kell menekülnie előlem. - Ütögettem meg
lengyel barátom vállát, majd mosolyogva indultam el a kicsik felé.

A nap nagyon lassan telt. A tegnap este emlékei csak úgy kavarogtak a
fejemben. Fernando akaratlanul is egy örökre szóló élménnyel gazdagított.
Annyira szenvedélyes és mégis gyengéd volt egyaránt, mint még azelőtt
senki. E mellett nagyon fáradt is voltam, nem aludtam pár óránál többet,
ahogyan az előző hetekben se. Úgy érzem a szervezetem kezdi felmondani
a szolgálatot és lassan nem tudom majd irányítani a testemet. De amíg ez
be nem következik dolgoznom kell. Bizonyítanom kell magamnak.

Délután egy kicsit tovább bennmaradtam, reménykedve, hogy spanyol
barátom jön majd a lányáért. Nem tudtam mit mondhatnék neki vagy
mit tennék, ha meglátnám - titkon egy kicsit féltem is -, de muszáj volt
találkoznom vele. Úgy éreztem, mintha haragban váltunk volna el
egymástól és nem tudtam, hogy ez az elképzelésem mennyire fedi a
valóságot.
Egy óra elteltével csalódottan néztem az udvar bejárata felé. Fernando
helyett ismét Roberttel találtam magam szembe.
- Szia! - Köszöntem rá egy mosolyt erőltetve az arcomra. - Hozom Hadat.
- Szia! Ne siess annyira! - Ragadta meg a vállam. - Hoztam neked egy
levelet.
- Milyen levelet?
- Szerintem jobb lesz, ha te olvasod el. Addig megkeresem Hadat! - Vett
elő egy borítékot a farzsebéből és lassan átnyújtotta nekem.
- Ne menekülj Kubica! - Szóltam rá erélyesen. - Maradj, kérlek! - Ő
beletörődően bólintott egyet és türelmesen megvárta, míg felbontom
a levelet és olvasni kezdem.

"Tisztelt Óvónő!
Lányomat, Fernanda Alonsot szeretném kiíratni az intézményükből.
Döntésem indoka a közelgő költözésünk egy másik országba.
Tisztelettel, Fernando Alonso
2010.07.14."

Már a hivatalos megfogalmazástól is borsózott a hátam, a levél tartalmát
pedig hirtelen fel sem tudtam fogni. Többször át kellett futnom a kézzel írt
sorokat, hogy megértsem mit is akar jelenteni ez a pár mondat.
- Nem teheti ezt! - Ráztam meg a fejem. - Nem viheti el Hadat!
- Natalie! - Próbált nyugtatni Robert, de nekem most nem erre volt szükségem.
Mindössze az igazat szerettem volna tudni. Együtt töltöttem vele egy csodás
éjszakát, reggel mellette ébredtem, délutánra pedig megtudom, hogy elköltözik
egy másik országba? Ez nekem egy kicsit sok volt. Úgy éreztem megint
csalódnom kellett egy emberben és nem tudtam ezen sikerül-e még túltennem
magam, vagy immáron teljesen összeomlok majd.
- Mi a valódi ok?
- Nem tudták Raquellel összeegyeztetni az időpontokat. Felváltva vigyáznak
majd Hadara.
- Értem! - Bólintottam egyet, majd elindultam a kislány felé, akinek személyében
egy igaz barátra találtam. Nem akartam elbúcsúzni tőle, az sosem ment jól.
Mindössze egy puszit nyomtam a fejére és hagytam, hogy örökre elmenjen.