11. rész - Egy jó barát

Este volt időm egy kicsit gondolkodni. Nem értettem miért nekem kínál fel az élet mindig ilyen lehetőségeket. Folytonosan hibázok és mindig kapok kiutat. Örültem ennek az új munkának, amellyel véget vethetek a monoton hétköznapoknak, de ezzel együtt féltem is. Fogalmam sem
volt, hogy jó ötlet-e beleugrani ismét az ismeretlenbe ezúttal és nem ütöm-e majd meg nagyon a bokám. Ám mégsem szerettem volna visszautasítani ezt az ajánlatot.

A hétvége folyamán szinte minden aprócska dolgot el tudtam intézni. A felmondásomat pénteken beadtam E-mailben az igazgatóságnak, amelyre még aznap este választ kaptam. Immáron hivatalosan is munka nélküli lettem. Legalábbis egy időre biztosan. Pihenésre
szinte semmi időm sem maradt. Magamat ismerve már szombaton nekiláttam a pakolásnak, hogy véletlenül se felejtsek itthon semmit. Persze ehhez szükségem volt Robert segítségére is, akit minimum óránként zaklattam olyan fontos kérdésekkel telefonon, mint például, hogy milyen ruhákat vigyek majd, vagy hány bőröndöt engednek fel a repülőre. Mindez kezdődött reggel fél hatkor és este nyolckor fejeződött be.

Keddre aztán már minden kezdett összeállni. Bocsánat, majdnem minden. Összepakoltam az összes cuccot, amire szükségem lehet, betartva a "maximum két bőröndös" szabályt; kerestem egy megbízható szomszédot, aki néha napján ránéz majd a házamra, míg távol vagyok; és még az óvodába is bementem elbúcsúzni a gyerekektől, valamint elhozni onnan a holmijaimat. Azonban
Skarbnak nem sikerült helyet találnom. Lett volna olyan, aki szívesen örökbe fogadta volna és olyan is akadt, aki kutya hoteleket ajánlott, de nekem egyik sem tűnt megfelelő megoldásnak.
Tanácstalanul ültem a kanapén, a kutyám fejét simogatva, amely az ölemben pihent és azon gondolkodtam, hogy lehet tényleg jobb lenne neki egy szerető családban. Azonban ekkor belenéztem az óriási barna szemeibe, amelyekkel rögtön le tudott beszélni erről az alternatíváról. Kezembe vettem a telefonom és az utolsó mentsváram számát kerestem ki belőle.
- Szia Natalie! Készen állsz? Sikerült mindent elintézned? - Hallottam a férfi izgatott hangját a vonal másik végéről. Most kéne előállnom a "Milyen időjárás várható a hétvégére" című kérdésemmel és biztos vagyok benne, hogy rögtön megszakítaná a vonalat.
- Majdnem Robert. - Simogattam továbbra is az arany retriver fejecskéjét. - Nem találtam Skarban megfelelő helyet.
- Milyen kincsnek akarsz te megfelelő helyet találni? - Kérdezte értetlenül lengyel barátom, akinek anyanyelvének egyik becses szavát használtam a kis állat elnevezésére.
- A kutyámnak. Nem vihetnénk magunkkal? - Kérdeztem kérlelő hangnemben.
- Nem! - Hangzott a határozott válasz. - Viszont áthozhatnád addig hozzánk. A barátnőm biztosan jól ellenne vele.
- Ezt nem várhatom el tőled. Csak nyűg lenne neki.
- Tudod Ő most nem igazán szeretne kimenni a házból. Biztosan örülne egy kis társaságnak, de egy saját kutyát nem vállalok be!
- A beteg barátnődre akarsz rábízni egy neveletlen kölyök kutyát? - Kérdeztem cseppet nevetve, cseppet számonkérően.
- Nem beteg. - Hallottam, hogy picit hezitál mielőtt folytatnám, de nem akartam közbeszólni. Hagytam, hogy eldöntse, el akarja-e mondani nekem, vagy sem. - Terhes.
- Micsoda? - Kiáltottam fel, mire Skarb ijedten ugrott fel az ölemből. - Apa leszel? Gratulálok!
- Köszönöm! - Mondta büszkén. - De erről senkinek egy szót se, oké? Csak te és a szüleink tudnak róla.
- Persze, nem mondok semmit! És biztosan nem lesz terhére egy kutya?
- Biztosan! - Hangzott a határozott visszaigazolás. - Viszont most menj aludni, lassan kilenc lesz és holnap még át kéne hoznod a kutyust ide. Vagy menjek érted?
- Nem-nem! Majd én odamegyek! Ha nem gond ott is hagynám a kocsimat.
- Megoldható! - Mondta ásítva. - De most már irány az ágy, holnap korán kelsz! Jó éjt!
- Neked is Robert... És mindent köszönök! - Suttogtam a végét már csak magamnak.

Sosem voltam egy korán fekvős típus, ahhoz nagyon el kellett fáradjak, hogy kilenc órakor álomra hajtsam a fejem, és a szervezkedés nem számított annyira kimerítő dolognak. Tudtam
jól, hogy holnap megkésőbb hajnali háromkor fel kell keljek, hogy mindent el tudjak intézni és minimum hat-hét óra alvásra szükségem lenne előttem, de semmi kedvem sem volt ilyen
korán lefeküdni. Fogtam hát Skarb pórázát és elindultam egy hosszabb sétára vele.
- Nagyon fogsz hiányozni, remélem tudod! - Néztem rá miközben becsatoltam a nyakörvét. - De ajánlom neked, hogy semmi rosszat ne haljak felőled, vagy még egy hétig maradhatsz és élvezheted Robert bácsi vendég szeretetét. Ő tudod nem igazán díjazza, ha éjnek évadján sétálni akarsz, vagy kiveszed a kezéből a kaját. - Simogattam meg a fejét és kiléptünk a sötét utcára.